A vak Barbie babával a társadalmi szolidaritás is szerepet kap a legkisebbek körében

Idén júliusban mutatta be a Mattel a legújabb Barbie Fashionista babát, az első látássérült Barbie-t, amely Magyarországon is kapható lesz.

Mattel az Amerikai Vakokért Alapítvánnyal együttműködve alkotta meg az új babát, hogy hűen ábrázolja a látássérültek közösségét. A vak Barbie textúrázott, élénk színű ruhát és kiegészítőket kapott, hogy a gyerekek minél könnyebben tudják öltöztetni. A Barbie Fashionista kollekció részeként most találkozhatunk először hajlítható könyökkel, így a baba könnyedén mozgathatja a fehér és piros színű botot, amit a kezében tart. A tervezők minden részletre figyeltek. A vak Barbie enyhén felfelé néző tekintete gyakori jellemzője a látássérült közösség tagjainak. A csomagoláson pedig braille-írással tüntették fel a Barbie feliratot.

“Nagy büszkeség számunkra az új Barbie, hiszen célunk, hogy minden közösséget képviseljünk és minden gyerek megtalálja a hozzá legjobban hasonlító babát. A reprezentáció mellett az is fontos, hogy érzékenyítsük a társadalmat, a legkisebbektől kezdve. Bízunk abban, hogy a különböző Barbie babák hozzájárulnak ahhoz, hogy bátrabban nyújtsunk segítséget az utcán egymásnak és elfogadóbbak legyünk azokkal, akik másnak tűnnek, mint mi.” – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi marketing menedzsere.

A Barbie Fashionista sorozat már több mint 175 babát tartalmaz, amelyek különböző bőrszínnel, szemszínnel és frizurával rendelkeznek. A sorozatban megtalálható teltkarcsú, lábprotézises, kerekesszékes, hallókészülékes és haj nélküli baba is.

Ha többet szeretne megtudni a vak Barbie babáról kérem kattintson erre a linkre.

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?